Restaurálás

Restaurálás

Restaurálás az V. kerületben a belváros szívében ahol 30 év szaktudásával várjuk azokat a leendő ügyfeleinket akik a számukra fontos tárgyakat eredeti szépségükben szeretnék látni. Vaja László porcelánrestaurátor és munkatársai  itt dolgoznak és alkotnak egy meghitt műhelyben.

A restaurálás a legnagyobb alázatot kívánó foglalkozások egyike. Művelője számára a legfeszítőbb feladat az, hogy művészi adottságait, manuális készségét alá kell vetnie egy másik alkotó elképzelésének, produktumának. A restaurátor tehetsége és alkotása nem cél, hanem eszköz, aminek segítségével helyreállítja azt az állapotot, ami a tárgy sérülésével megszűnt.

Úgy gondolom tisztáznunk kell egy gyakori félreértést. Sokszor találkoztam azzal a vélekedéssel, hogy egy tárgy sérülései egyek a tárgy történetével, mintegy mutatják az idők változását.
A használati kopások valóban ilyenek. Egy kerámia boros kancsó talpperemén és csőrének szélén keletkezett mázlehorzsolódás valóban az edény történetét, használatát mutatja. De ha letörik a füle egy óvatlan mozdulat következtében, az a sérülés már restaurálásra szorul. És ha ez a fül az idők során elvész, akkor indokolt pótolni azt. De nem a restaurátor művészi elképzelése szerint, hanem a legtöbb információt begyűjtve a hajdani fazekas elképzelésének megfelelően. Ezt nevezem én alázatnak. Legjobb tudásunkra támaszkodva megtervezni és kivitelezni a pótlást. Amennyiben a hajdani alkotó mester körünkben lehetne, nem mondhatna mást, mint hogy ő is pont ilyen fülre gondolt.
Kemény cserép restaurálás:
 
Kemény cserép restaurálás - hiányzó rész pótlása o
Hiányzó rész pótlása oldalról
Kemény cserép restaurálás - hiányzó rész pótlása r
Hiányzó rész pótlása felülről
Kemény cserép restaurálás - retus festés után
Retus festés után
 
Ezen a honlapon részletesebben a porcelán és a kerámia restaurálás témáját járjuk körbe. De nagyon sok agyagféleség létezik, a keménycseréptől a fajanszig, a kőedényig, a csontporcelánig, stb. Mindegyik agyagféleségből készült és égetett tárgy restaurálását vállaljuk.
 
Porcelán restaurálás
Kerámia restaurálás
Restaurálás GYIK
 
Legfőképp az elmúlt háromszáz év művészetével foglalkozunk. Szándékosan nem iparművészetet írtam, hiszen például a porcelán történetében a szobrászati kisplasztikának nagy hagyománya van, amit ma a képzőművészet kategóriába sorolunk. Ellenben ásatásból származó tárgyak restaurálását nem vállaljuk.
Munkánkról részletesebben a további címszavak alatt olvashat. Amennyiben műhelyünk szaktudására szüksége van, a kapcsolat címszó alatt találja elérhetőségünket.
 
 
Restaurálás alapanyagok szerint:
 
Kerámia tárgyak
restaurálása
 
Kerámia tárgyak restaurálása
Kovács Margit
kerámia
Fajansz tárgyak
restaurálása
 
Fajansz tárgyak restaurálása
Apátfalvi  fajansz
tányér részlet
Porcelán tárgyak
restaurálása
 
Porcelán tárgyak restaurálása
Kínai porcelán
tál
Kőedény tárgyak
restaurálása
 
Kőedény tárgyak restaurálása
Kőedény
teáskanna
Kemény cserép
tárgyak
restaurálása
Kemény cserép tárgyak restaurálása
XIX. századi kemény
cserép tányér
a lánchíd átadására


Restaurálás témák szerint:
 
Dísztárgyak
restaurálása
Dísztárgyak restaurálása
Gorka Géza
kerámia
Használati tárgyak
restaurálása
Használati tárgyak restaurálása
Használati
tárgy
Készletdarabok
restaurálása
Készletdarabok restaurálása
Hollóházi
porcelán
Szobrok
restaurálása
Szobrok restaurálása
Nymphenburgi
porcelán
Vázák
restaurálása
Vázák restaurálása
Bécsi
porcelán


Cím
Vaja László Porcelán Restaurátor műhely

1053 Bp., Veres Pálné u. 19.
Telefon, Fax
Telefon: 06-1-318-9427

Fax: 06-1-318 9427
Nyitvatartás
Hétfő-Péntek:

10-17 óráig